Városháza − ahol a hely szelleme lakik
Igló a középkori városháza (ma Provinciális ház) eladása után új városházát építetett. Az eladásból befolyt pénzből (9 000 magyar arany) fedezték a mai városháza építését, ill. a város is támogatás nyújtott. Az építkezés költsége összesen 11 569 aranyba és 51 fillérbe került. Az 1777-1779 között klasszicista stílusban épült háromszintes épület a főtér közepén található.
Városháza vagy „a város háza“
Az 50-es évek végéig a városháza volt a városi élet központja. Az épületben, ill. körülötte zajlottak a város neves eseményei, itt hozták meg a legfontosabb döntéseket. Az épület előtt tartották az üléseket, az erkélyről pedig a város vezetői szónokoltak – az iglói lakosok között ezért maradt fenn az épület ismert elnevezése, azaz „a város háza“.
Kétemeletes ülésterem
A városháza legjelentősebb helyisége a ülésterem (mai díszterem), mely az épület közepén található és két emeleten keresztül húzódik. A falakat felújított velencei tükrök, kívülről pedig egyéb ékek díszítik. A dekoráció alsó része egy hatalmas erkély kúp alakú balusztrád korláttal, melyet díszes kőpillérek támasztanak.
Napjainkban a terem különböző ünnepségek színtere, mint például esküvők, újszülöttek és jubiláló nyugdíjasok köszöntése, különleges vendégek fogadása.
A felújított városháza alagsorában bankett- és konferenciatermek (korábban börtön és üzemanyag-raktár), a földszinten, az első és a második emeleten pedig a városi köztisztviselők irodái találhatók
Ismerje meg a város szimbólumait!
A városháza földszintjén közelről megcsodálhatók a város szimbólumai − a címer, zászló, pecsét, jelvények, a város kulcsa és első írásos emléke (1268.11.29.). Itt található a város várnagyainak, polgármestereinek jegyzéke, a testvérvárosok címerei, valamint a város védőszentje – 2010 óta itt található Szeplőtelen Szűz Mária felújított szobra (1724), mely a közeli Mária-oszlop része volt.