1899-1902 között szecessziós stílusban épült. Felépítése majd fél millió koronába került és hihetetlenül nagy csodálatnak örvendett. A „szépség, jóság és igazság szentélyének” tartották. A mai Szlovákia területén nyolc ilyen történelmi szempontból is értékes színházépület maradt fenn.Az utolsó ilyen stílusban épült színházak egyike Szlovákiában.
Gerster Kálmán építész úgy tervezte az épületet, hogy a színházon kívül egy szállodának, koncertteremnek és kávéháznak is helyt adott. A történelmi leírás szerint a termeket fehér és arany díszek ékesítik, ill. 235 férőhelyről is szó esik.
A Vigadó háromszintes épülete hosszanti alaprajzú, négy sátortetős, hasáb alakú saroktornyát pedig díszkupolák- és lámpák ékesítik. A kupolán hagyma alakú tetők, szélein pedig lángokra emlékeztető vázák találhatók. Az északi és déli homlokzatot rizalitdíszíti. A Vigadó főbejárata előtt két ión oszlopfővel díszített előcsarnok található, melynek tetejét balusztrádos erkélyre építették át. Az előcsarnok alatt egy út maradt fenn, ahol régen a kocsikkal közlekedtek. A gyalogosoknak lépcsőket alakítottak ki. A
koncertterem pontosan az épület közepén található. Az épület fő díszítőeleme Igló város hattyút ábrazoló címere, mely az ének és költészet jelképe. Az ősi mondák szerint a hattyú szereti a zenét és halálakor gyönyörűen énekel. A Vigadó épületének földszinti és emeleti részén éttermek, kávézók és a szálloda található.
CÍM:
Radničné námestie 4,
Spišská Nová Ves (Igló)
Virtuális séták
- Vigadó - külső tér
- Vigadó - színház
- Vigadó - Koncertterem
- Római katolikus templom - külső tér
- Római katolikus templom - belső tér
- A legmagasabb templomtorony (87 m)
- Immaculata
- A városháza és a Kívánságok helye
- Városháza - belső tér
- Evangélikus templom - külső tér
- Evangélikus templom - belső tér
- Szűz Mária Szeplőtelen fogantatásának temploma
- Nálepka kapitány szobra
- Provinciális ház
- Az Irgalmas Isten temploma
- II. János Pál pápa ajandékainak kiállítása
- A városi hivatal és Štefánik
- Zsidó temető
- Az Úr Színeváltozása templom
- A szepességi művészek képtára - belső tér
- A szepességi művészek képtára - külső tér