Navigácia

A városháza és a Kívánságok helye

Az 1777 - 1779 között klasszicista stílusban épült háromszintes épület a főtér közepén található.

A városháza legjelentősebb helyisége a díszterem, mely az épület közepén található és két emeleten keresztül húzódik. Napjainkban a terem különböző ünnepségek színtere, mint például esküvők, újszülöttek és jubiláló nyugdíjasok köszöntése, különleges vendégek fogadása.

A városháza földszintjén közelről megcsodálhatók a város szimbólumai − a címer, zászló, pecsét, jelvények, a város kulcsa és első írásos emléke (1268.11.29.). Itt található a város várnagyainak, polgármestereinek jegyzéke, a testvérvárosok címerei, valamint a város védőszentje – 2010 óta itt található Szeplőtelen Szűz Mária felújított szobra (1724), mely a közeli Mária-oszlop része volt.

A kívánságok helye, ill. Konrád mester emlékműve az első szepességi gótikus harangöntödére emlékeztet (Szlovákiában a legjelentősebb), melyet a mester alapított. A felszentelt emlékművet 2012-ben, a műhely alapításának 655. évfordulóján adták át. Konrád mester harangöntödéjéről szóló első írásos emlék 1357-ből származik. A mester utódai a műhelyt egészen 1527-ig tartották fenn. Harangjai a mai napig szólnak Szepeshelyen, Kassán, Kőszegen, de még Krakkó főterén is.

A kívánságok helye mellett található Wagner János harangja, melyet Konrád mester műhelyében öntöttek a 14. és 15. század fordulóján. A harang magassága 85 cm, átmérője pedig 86 cm. Az emlékmű Kovaľ István szobrászművész alkotása és a középkori harangöntő, Konrád mester képzeletbeli portréját ábrázolja. Az emlékmű része egy félharang is, ahol a látogatók halkan megsúghatják kívánságukat és a harang megkongatásával a mennyországba repíthetik.

A félharang hátsó részén a következő szöveg olvasható: "O REX GLORIE VENI CVM PACE" (Ó, dicsőség királya, jöjj el békességgel)“. Ez a szöveg Konrád mester több harangján is megtalálható, a földi béke és nyugalom iránti vágyat fejezi ki.

CÍM:

Radničné námestie 7,
Spišská Nová Ves (Igló)